Kis autóval nagy úton – Párizstól Tokióig egy ötvenéves Peugeot 104-esel

Párizs–Tokió. Egy útvonal, amit ma már fapados légitársaságok is kínálnak néhány száz euróért, legalább egy kényelmetlen átszállással és a szomszéd utas maradandó könyöknyomával a bordáink között. Éppen ezért Renan Favigny nem akart repülni. Talán túl egyszerűnek találta. Inkább beült a saját Peugeot 104-esébe, és elindult kelet felé. Igen, egy olyan Peugeot 104-esbe, amit sokan legfeljebb nosztalgikus veterántalálkozón tudnának elképzelni, s nem látják benne, hogy Oroszországon, Kazahsztánon és Szibérián át elmegy egészen Japánig.

Renan döntése elsőre teljesen irracionálisnak tűnt. Ha valaki interkontinentális autós túrára indul, általában nem veterán francia ferdehátút választ. Ő viszont pontosan ezért tette. „Azt akartam kideríteni, hogy meg lehet-e csinálni valami olyasmivel, amit bárki megengedhet magának” – mondta később. A 104-es különleges volt számára: ez volt az első autója, amit tíz évvel korábban Bretagne-ban vett ezer euróért. Akkor még hibátlan állapotban volt, legalábbis Renan szerint. Az, hogy egy ilyen út mit tesz a közel ötvenéves technikával, csak később derült ki.

A nagy kaland előtt persze voltak kisebb próbautak. Az első komolyabb túra Párizsból a skót felföldre vezetett volna, de a Peugeot öt mérfölddel Dover után feladta. Renan azonban nem hagyta, hogy a Brit-szigetek győzzenek: újra nekivágott, és másodszorra sikerrel járt. Jutalma a haggis jellegzetes íze és a skót duda hangja volt, meg persze az érzés, hogy tényleg érdemes nagyot álmodni egy idős kisautóval. „Mindig is nagy kalandra vágytam. Mielőtt jogsim lett, nem értettem, miért nem használják az emberek az autójukat külföldi utazásokra. Látni akartam, mire képes egy átlagos srác, nulla autószerelői gyakorlattal és szűkös költségvetéssel.”

2024 őszén eljött az indulás ideje. A kis Peugeot-ba bekerült egy napelem és egy power bank a kütyük és a fényképezőgép töltésére, egy sátor, egy hátizsáknyi ruha és néhány alap-pótalkatrész. Ennyi elég, hiszen mi baj történhetne? A válasz gyorsan megérkezett. A második napon defektet kapott, a harmadikon a benzin folyni kezdett a tanksapka környékén. Apró, orvosolható hibák voltak ezek, így Renan nem ijedt meg. „Egy ötvenéves autót nem lehet hibáztatni azért, mert tiltakozik egy kontinenseken átívelő út ellen” – vont vállat.

Egy ideig minden simán ment. Az országok jöttek-mentek – átszelték Magyarországot is –, s a Peugeot vígan pöfögött. Aztán jött az első komoly döntés: Kína vagy Oroszország? A Kína és Észak-Korea által megkövetelt papírmunka gyorsan elvette a kedvét a déli útvonaltól, hiszen helyi jogosítvány nélkül esélytelen lett volna az áthaladás.

Megosztás:

Kapcsolódó bejegyzések

Árajánlat kérése Nyári akció CITROEN JUMPY 2.2 BlueHDi XL (3 személyes )
Árajánlat kérése Nyári akció CITROEN C3 1.2 PureTech Profi Plus
Árajánlat kérése Nyári akció CITROEN C3 1.2 Turbo Collection
Árajánlat kérése Nyári akció PEUGEOT 208 1.2 Hybrid Style e-DCS6
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I20 1.0 T-GDI Smart Kék
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I20 1.0 T-GDI Smart Piros
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I20 1.0 T-GDI Smart Szürke
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I20 1.0 T-GDI Smart Világosszürke
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI Trend Fehér
Árajánlat kérése Nyári akció PEUGEOT 2008 1.2 Hybrid Allure e-DCS6
Árajánlat kérése Nyári akció PEUGEOT 3008 1.2 Hybrid GT e-DCT6
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I30 1.5 DPi Trend fehér
Árajánlat kérése Nyári akció LEAPMOTOR C10 REEV Design
Árajánlat kérése Nyári akció LEAPMOTOR B10 67,1kWh Life
Árajánlat kérése Nyári akció CITROEN C3 AIRCROSS 1.2 Turbo Plus
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI Comfort zöld
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI Trend Sötétszürke
Árajánlat kérése Nyári akció HYUNDAI I30 1.5 DPi Prime
Árajánlat kérése Nyári akció FIAT 500 1.0 BSG Torino
Árajánlat kérése Nyári akció LEAPMOTOR T03 37,3 kWh Design
Árajánlat kérése Nyári akció PEUGEOT 3008 1.2 Hybrid GT e-DCT6
Árajánlat kérése Nyári akció CITROEN C3 1.2 Turbo Max
Árajánlat kérése HYUNDAI TUCSON 1.6 T-GDI Comfort DCT